Nem bírod a határokat – persze hogy nem – nem neked valóak. Ahonnan jössz, az határtalan. Az, ami vagy, az határtalan. Tudod milyen az? Emlékszel még, hogy milyen formátlan?
Először a test, aztán a szoba, majd a ház. Ezekkel azonosítod magad. Nem vagy te határtalan. Vége van az utcának, jön a városhatár, megyehatár, országhatár. Határ után, határ. Ugyan milyen a határtalanság?
Földanyánk ölében, a szoknyához közel, biztonságban. Nincsen innen tovább. Ez a világ. Milyen a végeláthatatlanság?
Holdra nézve, földhözragadttan, fél lábbal mindig a realitásban. Szeparáltan, ide-oda tartozóan, határok közt súrlódva. Semmiképpen sem folyva! Darabokban..
Csillagmesék, otthonérzés, érdeklődés. Szép is a képzelgés!
Bárcsak igaz volna, s nem az ezotéria üres pusmogása. Pedig spiri körökben ez így megy, de hazaérve már megint mindegy. Kicsit se hiszed. Test, szoba, ház. Ennyi a világ!
Jó lenne flowban, egybehangzóan, áramlóan. Formátlan, igazian, önvalóan. Felébredve, emlékezve az illúzióban. Határtalan..
