Talán nem az a feladatom, hogy ösztönösen tudjam. Talán tévednem, ismételnem, tapasztalnom kell. Talán ráébrednem kell.
Mindegy, hogy őszinte vagy-e. Hogy kifelé, a nagyvilágnak ki tudod-e mondani, szavakba tudod-e önteni. Te ott, belül, ezerszázalékig hallottad a választ. A kérdést, ami mindig zaklat, a traumát, ami feldolgozatlan,
Nem olyan egyszerű felismerni a megfelelési kényszert, hisz halkan jár, és csak nagy ritkán kiabál. Ezért is hittem sokáig úgy, hogy csak negatív megerősítések kapcsán kerülhet belénk. De ez az
Mindannyiótok arcában pillantom meg magamat. Mindannyiótok lelkével kapcsolódom, szabadon. Mindannyiótok szívében fürdetem a szeretetet, amit az égből hoztam magammal. Mindannyiótokból ugyanaz a szellemiség árad. Egység van. Azonos minden dobbanásunk, s
Benne vagy. Túlságosan fáj.Végre kint vagy, véletlenül sem akarod átérezni újra. Bárcsak ne lopna el a jelenből a darabokra törött, a trauma. Gyógyulni fogsz. „Majd az idő megoldja.”Neked lassú lesz,
Eggyé válni akarok. Megsemmisülni, vagy másként mondva: a mindenségbe olvadni. Kiválasztom erre a szívemmel azonosat, mert megismerem messzi földről. Az élet kanyargós útjain sem veszítem szem elől, hiszen téren és
