Az ösztön vagy nekem – minden reggel, amikor kinyitom a szemem. Az életérzés, amivel élem az életem. A lendület, a hidegrázás, a sejtelem. A teljesség vagy nekem.
Valami történt. Keresem, kutatom az okot, akkor is, ha reménytelennek tűnik meglátnom. Valami csak történt! Tükröm vagy, tudom. Kedves, kitartó tükör, amelyben ezerszer és még többször láthattam meg magamat. Szembesülhettem
Őt akarom, vagy magamat. Őt vagy mást, melyik verziómat? Nem vagyok biztos, pedig tudnom kéne, s ez így tarthatatlan. Amíg nem tudom.. nem próbálhatom meg? Lehetek csak úgy, kíváncsi? Felfedező?
Arra is, amire nem kéne. Az összes keservesre. Emlékszem, hogy folytatni akartam az életet. Nem is volt más választásom. Nem gondoltam, hogy lehetne. Magamért, nem álltam meg. Csak mentem előre
Féltem, mint még soha életemben. Olyan jelentékteljes félelemmel, mint amikor beteljesíted a sorsodat. Egyenesen reszkettem, s riadt őz tekintetem mögött nem bújt meg higgadt gondolat: maradjak, vagy szaladjak azonnal?! Meghatóan
Hogyan szeressem magam jobban? Szeretlek, csak ne lennél olyan, amilyen vagy. Szeretlek, viszont az egész világ ellenünk van. Szeretlek, de.. és a szívem beleszakad. Hogyan szeresselek jobban? Nem tudom elképzelni.
