Az ösztön vagy nekem – minden reggel, amikor kinyitom a szemem. Az életérzés, amivel élem az életem. A lendület, a hidegrázás, a sejtelem. A teljesség vagy nekem.
Nem csak te ismered a történetedet – mindenki más is ismeri körülötted. Te is ismered az övéket, ezért is kotyogod néha el. Mint Jancsi és Juliska, hagyunk magunk után morzsákat.
Mezítlábas bizalom, az kell neked. Olyan szeretet. Olyan természet. Világ, amiben tényleg szétnézhetsz. Biztonságban lévő gyermek, stabil felnőttel. Azzá lettél? Felelj! Nem veszhetett oda. El. A kapcsolatod az élettel. Pityereg
Nézz rám, már csak én hiszem. Kérnél arra, hogy ne tegyem? Hogy adjam fel? Nézz a lelkembe, olvasd el a történetem. Most már ismered. Milyen? Ezentúl ne csak nézz, láss
Kérd arra, hogy legyen ugyanolyan. Mert szeretted, ismerted, szívedbe vésted úgy, ahogyan van. A változás pedig, ebbe a békés emlékképbe csak zűrzavart hozna. Fejtörést okozna, nehézkes volna átrajzolni az ismerős
Minden énemben ott vagy. Sohanemlátottakban. Vasmacska vagy. Voltál. Szabad. Néma ordítás, amit az összetartozás melegsége takar. Hála vagy. Hogy éppen így voltál. Szabad.
