Csipkedi a szívem, de az máris repes – mondhatni menthetetlen. Azért örülök, hogy ilyen!
Árkon, bokron vezet, akkor is, ha félek: szüntelenül érez.
Ösztönből szeret, túlvilágian, a maga megmagyarázhatatlan módján és végeláthatatlan síkján. Amit egyszer megölel, azt sosem felejti el – szüntelenül dobogja, amíg világ a világ.
Jóllehet, talán nem tudja milyen üresen, és nehéz is lehet állandóan, ennyi érzés ölelésében: ő így teremtetett.
Fáradhatatlan, naiv a lelkem, de szeretem, hogy ilyen – hisz ajándék vele minden egyes ütem!
Nem kérnéd erre
2020.03.15.
Kérnéd a végtelent, hogy többé ne legyen végtelen? Helyette legyen véges, ideiglenes, és ha teheti, akkor inkább múljon el? Nem kérnéd erre. Így azt se kérd, hogy ami bennem van,
