Legyél bármerre, ölelj meg bármilyen nehezen, ha szándékodban áll, megteszed. A szándék jelenti a szerelmet. A többi csak tévképzet. Már nehezen viselem, hogy futnom kell azért, hogy veled lehessek. Van, aki sétál, pont úgy, ahogyan én szeretek. Velük könnyebb. Miért nem sétálsz velem? Te miért nem arra jársz, amerre nekem kell? Nem vagy ideális nekem! Nem lehetsz az igazi, az élet nem ilyen!
Már nem tudom megfogalmazni, hogy miért jó veled, miért áll szándékomban a világ végére is elmenni, csak azért, hogy megfogjam a kezed. Nem látom a szándékot benned sem. Elfáradtam, nem megy. Lassítanál kicsit, kérlek? A szándékunknak közösnek kell lennie. Ne vágd hozzám, hogy nem tudok veled menni, hogy én nem akarok többé arra fejlődni, amerre neked kell. Hogy mennyien szeretnek futni, és száguldani veled. Mennyivel jobban értékelnek téged. Én is ezt teszem!
Képes vagyok futni érted, pedig sétálni szeretek. Neked sem az a bajod, hogy nem futok veled, hanem az, hogy többé nem érzel szándékot magadban arra, hogy sétálj velem. Utálod magadban ezt, észrevettem. Szóltam, hogy fáradok, hogy nekem sétálnom kellene, de nem hallottál meg. Bírtam még, de az én testemet nem erre tervezték. Már nem éreztem a szándékodat sem, többé nem közösen akartuk ugyanazt. Lassítottam. Hisz hogyan állhatna tisztán szándékomban az, hogy futok utánad, ha te a kedvemért sosem lassítasz? Ugye érted, hogy én ezt nem tehetem meg? Mert ez azt jelentené, hogy többé nem sétálhatok magamért.
Nem azért választottuk egymást, mert párhuzamos utakon halad az életünk – mert ideális minden – hanem azért, mert tisztán ezt a szándékot hallottuk a szívünkben. Ha többé nem hallod, akkor se kérj arra, hogy változtassak az utamon, mert máskülönben nem tarthatsz velem. Én sem kérlek erre – mellesleg sosem kérhetnélek. Ha szándék hiányában oka fogyott a szerelmünk, akkor ne szenvedjünk. Valójában csak a közös szándékunk kötött össze minket, nem a közös út vagy a közös élet. Minden más tévképzet.
