Az ösztön vagy nekem – minden reggel, amikor kinyitom a szemem. Az életérzés, amivel élem az életem. A lendület, a hidegrázás, a sejtelem. A teljesség vagy nekem.
Ha a teljességet nem értheti meg mindenki, akkor legalább a részeket hadd értsék meg! Mégis, aki felhagy a részekkel, az megérti az egészet. Ez az egész pedig ott van minden
Olyan jó, hogy vagytok! Mindig rámutattok, pontosan hol is vagyok lobbanékony. Az illúzió fáj ilyenkor, hogy már egészen elhittem. Látnak, értenek, átéreznek. Mégsem? A kedélyes tanácsok, amik ordítva árulkodnak: nem
Álmodom a nehéz lehetőséget a könnyebb ösvény mellett, a fejetlenséget, a félelmet, a döntésem. Újra és újra átélem, átfut rajtam minden. Izzadtan ébredek, még emlékszem. Látom, hogy merre mehetek, s
Értsd szerelemre, barátságra, családra – bárki fontosra: Úgy élem az életemet, hogy remélem, tudom, és bizakodva bízom abban, hogy lesz még olyan pillanat itt, ebben az életben, amikor könnyes szemmel
Pedig bizonyos, hogy erre az élet-eseményre megszámlálhatatlan embert hívtak meg. Rég látom azokat, akik visszajeleztek. Látom az érdeklődőket. S, tudom, lesznek, akik visszalépnek. Meg olyanok, akik az utolsó pillanatban érkeznek.
