Álmodom a nehéz lehetőséget a könnyebb ösvény mellett, a fejetlenséget, a félelmet, a döntésem. Újra és újra átélem, átfut rajtam minden. Izzadtan ébredek, még emlékszem. Látom, hogy merre mehetek, s merre nem. Mit hoz a jövő, ha továbbra is így teszek – más helyett. Ha változtatok, más lesz az ösvényem.
Akarom, hogy más legyen? Beszél hozzám a jövőképem, az énem, aki sokkal jobban érti a jelenem. Vezet, hogy egy napon vele egyként nyissam ki a szemem. Velem egy.
Miért akarnám akadályozni magunkat, miért állnék az örökösen vágyott, sziporkázó boldogságunk útjába, hogy végre áradjon, s átírja a valóságunkat? Mert a boldog élet rágalmazás. Becsmérlése annak a küzdelemnek, amin akarva
Mindenképpen jobb lesz. Én mondom. Kitől lesz jobb? Mitől lesz jobb? Miért lesz jobb? Tőlem lesz jobb, mert jelen vagyok, hogy változást eszközöljek az életemben. A döntésemtől, a gondolatiságomtól, a
Pedig bizonyos, hogy erre az élet-eseményre megszámlálhatatlan embert hívtak meg. Rég látom azokat, akik visszajeleztek. Látom az érdeklődőket. S, tudom, lesznek, akik visszalépnek. Meg olyanok, akik az utolsó pillanatban érkeznek.
Maradhatunk kalitkánkban, a komfortzóna biztonságában. De ki is léphetünk a szabadba. Vajon milyen volna?Hajladozhatunk a tények elől, mint gyertya lángja a lágy szellőben. De engedhetünk is az erőknek – megláthatjuk,
Meséltél az életemről nekem, és én olyan szívesen hallgattalak. Ittam minden szavad, hittem, amit mondasz. Engedtem, hogy szívszorító sorsszálamra támaszkodva, tovább sződd a szálakat, hogy tekerd és fond a vezérfonalamat.
