Ezt akartam mindig is. Hinni, hogy akármit is kívánok, megölelhetem. Felkelni reménnyel, hittel és tudomásul venni, hogy ezzel a gondolattal magamban, már célt értem.
Szeretettel akarni, boldog könnyekkel, megkönnyebbüléssel. Sírni az életen, túlcsordulni lélekből, túlnőni a testen. Erőt érezni – éltetőt, életerőt. Lágyan akarni, szelíden, alázattal – mégis, magabiztosan. Két pillanat közt erőlködés nélkül dönteni, majd felébredni a vágyott pillanatban.
Akarni akarok, ahogyan mindig is. Miért?
Mert szeretném, amit akarok. Szeret-ném. Annyira szeret-ném! Szeretem már most is.
Tulajdonképpen szeretni szeretnék, amikor a vágyaimat sorolom. Szeretek és szeretsz, amikor vágyainkkal táncolunk. Szeretném, ha ezt megértenéd. Annyira szeret-ném!
Szeretném, ha akarnál, ha vágynál és szeretnél. Ha egyáltalán vágyat éreznél akarni. Akarnál akarni.
Őrülten szeret-ném, ha szeretnél szeretni!
