Amit ma írok, holnap már nem érted. Pedig lehet, hogy ismersz.
Ez erősen elgondolkodtat azon, hogy minek is találgatjuk, ki mit érzett akkor, amikor száz évvel ezelőtt papírra vetett pár sort. Keresünk valami közös jelentést és értelmet, pedig valójában sosem fogjuk megtudni, hogy ki mögött milyen történet bújik meg. Mert ha meggondolod, ez akkor sem működik jól, ha valakit közvetlenül ismersz.
Ráadásul még csak nem is ez a lényeg: én azért írok, mert jelentenek valamit a szavaim, te pedig azért olvasol, hogy megtapasztald, mit jelentenek neked ugyanazok a szavak. És az, hogy ezek nem egyeznek, az tökéletesen rendben van.
Azon kell gondolkodni, hogy mit vált ki belőled pár jól összerakott sor, hogy bizonyos hívószavak mit hívnak életre benned. Hisz minden szónak, mondatnak és sornak ott van az értelme, ahol haza tud találni benned. Az a helyes értelmezés, ahogyan a szíved mélyén érzed. S, hogy nekem mit jelentett, ne legyen lényeges. Én csak addig birtoklom szavaimat, amíg a számra veszem őket. Azután hidd el, tiéd lehet az összes!
