-Látod a tizenkét ajtót előtted? – kérdezte.
-Látom. De olyan egyformának tűnik az összes! – válaszoltam.
-Bizony egyformák. Mégis, válaszd azt, amelyik mögött a selymes bundájú, bújó cica van, könyvtorony tetején a fehér angyalkával, fahéj illattal, virágokkal, kúttal! – bíztatott, majd várt egy egészen keveset.
-Megvan? – faggatott máris.
-Meg. Azt hiszem, tudom, hogy melyik az! – kiáltottam fel egészen felbátorodva.
-Rendben van. Most azonban áruld el a titkodat! Hisz még mindig tizenkét teljesen egyforma ajtó áll előtted, Te valahonnan mégis tudod, hogy melyik vezet oda, ahol dolgod van.. Honnan tudtad, hogy melyik az? – érdeklődött.
A kérdés legalább egy örökkévalóságig vízhangzott az agyamban.
-Magam sem értem, nem gondolkoztam – motyogtam kissé összezavarodva, már-már védekező testtartásban.
-Azért felelj a kérdésemre, na! – pirított rám nyugtalankodva.
-Honnan, honnan, hát elképzeltem az általad felsorolt dolgokat, és egyszerűen tudtam, hogy melyik az! – magyaráztam a vállamat rángatva. Érezni lehetett, vonzott, hívott magához – erősítettem meg magam a saját állításomban. Mivel a csenden, bölcs tekinteten kívül nem érkezett semmilyen válasz, folytattam: Annyira nem éreztem a tizenkét ajtót egyformának. Talán ha mindegy lett volna, hogy melyiken megyek be, akkor más lett volna a helyzet. De nekem nem volt mindegy! – egy pillanatra megtorpantam a mondandómban, mintha megvilágosodtam volna. Ezen múlna minden?! – kerekedett ki a szemem. Ha tudom, hogy mit keresek, ha szinte érzem, átélem és tapasztalom is a jelenemben, akkor a vágyott út megnyílik előttem? – kezdtem ízlelgetni a mélyről feltörő tudást bennem. Ez lenne az a lényeges különbség, amiért az utam éppen hozzád vezetett más helyett?
Mert én válaszokat, tanulságot, útmutatást kértem, aztán egyszer csak veled ültem szemben. Most úgy érzem, hogy megleltem, amit kerestem! – szóltam a szavakat meghatódva. Mosolyra húzódott a szája. Felkelt, leporolta a ruháját, és induló léptében így szólt hozzám:
-Jól beszélsz, kezded érteni a lényeget! Tudod, egyforma ajtók amúgy sem léteznek – kacsintott, és a válla fölött még azt mondta: Na, eredj, menj Isten hírével – s éld jól az életed!
