Ne érezd, hogy rólad szól – mert nem.
Ne érezd, hogy miattad van – mert nem.
És ne is akard, hogy addig-addig tekeregjen, míg felőröl – mert egész egyszerűen nem téged illet.
Fogadd el, hogy a vállalásod ennyi volt.
Megtetted, odaadtad, megköszönték: a feladat véget ért.
Köszönd meg a leckét.
Akad bennem pár hiedelem. Nőnek kertemben a feltételezések, a berögződések – a rosszak és jók – mint mindenkiében. Lelkiismeretes kertész lévén nevelem őket, helyt adok nekik vagy szélnek eresztem őket.
Jövő voltál, mostanra múlt vagy. Bizonyos, hogy a jelenem nem vagy. S, ez egyszer, talán ez nem baj!
Jövő voltál, mostanra múlt vagy. Bizonyos, hogy a jelenem nem vagy. S, ez egyszer, talán ez nem baj!
Mersz csendben maradni? Sétálni el, a kedvenc naplementédbe sétálni el. Hiszed, hogy hallanak? Némán, láthatatlan. Féled, hogy megfeledkeznek rólad? Elfelejtik, amit nem szabad. Igyekezel, hogy hangosak legyenek a szavak? A
Kérd arra, hogy legyen ugyanolyan. Mert szeretted, ismerted, szívedbe vésted úgy, ahogyan van. A változás pedig, ebbe a békés emlékképbe csak zűrzavart hozna. Fejtörést okozna, nehézkes volna átrajzolni az ismerős
