Ne érezd, hogy rólad szól – mert nem.
Ne érezd, hogy miattad van – mert nem.
És ne is akard, hogy addig-addig tekeregjen, míg felőröl – mert egész egyszerűen nem téged illet.
Fogadd el, hogy a vállalásod ennyi volt.
Megtetted, odaadtad, megköszönték: a feladat véget ért.
Köszönd meg a leckét.
Gyakran bennem van a vágy, hogy olvasás közben aláhúzzam könyveimben azokat a részeket, amelyek különösen kedvesek nekem. De rendre nem teszem, valamiért nem visz rá a lélek. Az jár ilyenkor
Elefántom vagy, tényleg. Kétségtelen. A minta, a térkép, a vezér – a törődés az életemben. Tudod az utat mindannyiunk helyett: Azzal töltöd életed, hogy tanítasz engem. Bejárod az összes utat
Használjuk, mint szófordulat. Díszes mondat. Odavetjük egymásnak. Azt mondjuk, hogy szeretünk. Észre sem vesszük, mennyire súlytalan a beszédünk. Hogy egyetlen pillanatnyi próbát sem bírna ki. Az élet, játszani, véletlenül se
Sok van, végtelen van. Tudom, mert onnan kérem mindenkinek a meseszépet. Magamnak is onnan kéne. Magamnak, miért nem kérek? Rossz a kérdés, ne is kérdezd. Ha fel kell fogni, hogy
Kérd arra, hogy legyen ugyanolyan. Mert szeretted, ismerted, szívedbe vésted úgy, ahogyan van. A változás pedig, ebbe a békés emlékképbe csak zűrzavart hozna. Fejtörést okozna, nehézkes volna átrajzolni az ismerős
