Öreg lelkek

Látom, hogy ismersz, ne is fáradj a magyarázattal. Azt sem kell mondanod, honnan. Azt sem, miként ilyen mélyen és azt sem, hogy miért ilyen fájóan bonyolultan. Talán csak azt kellene megsúgnod, hogy ezúttal mi céllal?


Dolgom az van, érzem egy ideje, mégis némán tűröm a szavakra igenis érdemes pillanatokat. Hagyom szaladni őket, menjenek csak. Akár világgá is, ha végül én magam úgysem menekülhetek – hiszen a lényeg sakkban tart.

Mint aki nem akarja észrevenni, irigylésre méltó naivitással magamban sétáltam. De bevallom, félig mégis csak láttam, mert a szemem sarkát mesteri leskelődésre használtam. Mondhatjuk, hogy puskáztam. A gond csak az volt, hogy egy pillanatra sem tetszett a szerepem: akkor sem, ha szerethető a színpad és akkor sem, ha meggyőződésem, hogy a darab hibátlan.

Értem, hogy jöttél értem, értem, hogy kéred a részedet, és biztos vagyok abban is, hogy valaha ezt nagyon szépen ígértem meg. Hiszem még, hogy a lényeged pótolhatatlan nekem és valamiért igenis kell. De tényleg ezt kell?! Forgatja a szemét minden sejtem. Nagy ívben, óvakodva kerülném el, mégis eszkalálódik és borzalmasan gyorsan gravitál a közepére. Ráadásul függök tőle.

Félek, ez a baj. Ez az egy baj. Hogy megint határokhoz ér a szívem-lelkem, és a határtalan bennem többé ezt nem tűri el. Dühös is vagyok, meg csalódott. No meg, fájóan elunt. Hisz a lecke nekem megint, mindig, ugyanaz. Hát sosem tanulom meg?

Annyiszor, de annyiszor húztam a rövidebbet és vittem magammal a millió érzelmet, könnyeken hajózva a naplementébe. Ezért akarok odamenekülni ösztönösen, hiszen az olyan jól megy. De nem váltom boldogságra a számlát most sem, csak hagyom, gyűljön rajta a sok tétel. Bírom még, nem fáj. Tán vezeklek..?

Az eljöveteled nem így volt tervben.

A dolgom esküszöm, hogy teljesen más volt! Hittem, akartam hinni, hogy mást kell. Aztán fény szűrődött a szemembe. Ébredni kell. Csinálni kell. Túlnőni kell. Tisztelni kell. Az öreg lelkek találkozását megélni kell.

Hiszen beszédes a csended, a szemed régről ismeri a szemeimet. Már nem is látom benned azt, amire az elmém örömmel szűkítene le. Csak ömlik a minden borzalmasan gyorsan – a folyamat pedig, visszafordíthatlan. Az angyalkám kiabál, a lelkem fáj, a testem meg keservesen tűri a sok csapást.

Sorsfordítás. Tudom jól, hogy radikális az irány. Mintha a sakk után azért adnál mattot, hogy a feje tetejére fordítsd az életem. Hogy egy tollvonással lökj egészen más valóság síkra, ha már magamtól nem vettem arra az irányt. Teszem ezt veled én is, mint a valaha volt legtehetségesebb színész, aki kicsit hezitál. Megjegyzem, az indokolatlan lámpalázat ingyen osztogatták.

Az iránytűm meg, csak körbe-körbe forog, mint amire végtelen mágneses köd szállt. Válassz égtájt! Mondd, merre vezessen az angyalkám? Megsúgod majd, vagy álmodnom kell a pontos koordinátát? Bárcsak hallanám, hogy mit is kérsz tőlem. Bárcsak érteném a találkozásunk célját. De tudod mit? Akárhogyan is legyen, megígérem, hogy ezúttal biztosan nem szenvedem el.


Talán a szíved mélyén ezt várod tőlem. Hogy ne fussak el. Hogy ébredjek fel. Hogy tiszteljem a sorsfordítást. Hát, öreg barátom, ezennel életem-halálom a kezedbe ajánlom.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Ha most születnél meg

Persze, nyugodtan szenvedd el. Mondd azt, hogy elvettek valamit tőled, hogy ez az egész nem fair. Bár nem tudom, hogy hallottál-e már panaszkodni újszülöttet. Az emlékek miatt van, ugye? Dédelgetett álmok miatt, és régóta szövögetett tervek miatt. De igazán azért, mert hitted, hogy ismered a szabályokat. Aztán, aztán történt egy ilyen: minden más lett, és már semmi nem ugyanolyan.

Tovább olvasom »

A Nő kívül-belül nő

A helyzet az, hogy ami bennem rejlik, az igencsak nemtelen, és igazabb lett volna a tanítás, ha azt mondja el nekem, hogy most éppen nőnek születtem. Meztelen, de nagyon tiszta az érzés és felismerés, mely emlékeztet arra, hogy tulajdonképpen ki és mi is vagyok. Most már igazán összpontosíthatok a miértemre. Ugyanis láncok ezrei alól szabadulhattam így fel – végre szabad vagyok.

Tovább olvasom »

Boldog leszek, magamnak

Nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket? Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. . Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket.

Tovább olvasom »

Ha most születnél meg

Persze, nyugodtan szenvedd el. Mondd azt, hogy elvettek valamit tőled, hogy ez az egész nem fair. Bár nem tudom, hogy hallottál-e már panaszkodni újszülöttet. Az emlékek miatt van, ugye? Dédelgetett álmok miatt, és régóta szövögetett tervek miatt. De igazán azért, mert hitted, hogy ismered a szabályokat. Aztán, aztán történt egy ilyen: minden más lett, és már semmi nem ugyanolyan.

Tovább olvasom »

Földön mondott Égi szavak

Egyelőre úgy érzem, hogy nem egészen élesek a szándékaid és sok minden kavarog benned. Talán az életnek magának sem egyértelmű a döntésed. Stagnálsz, élet és halál között lebegsz. A betegség megmérettet, próbára tesz. A cél pedig az, hogy megszülessen a döntésed.

Tovább olvasom »

Ismerlek valahonnan

Az idő folyékonnyá, tekergőssé válik egészen hamar. Valamiért mégis ott vagyunk a markában. A mohóság, a nyughatatlan fenevad többet akar. Nem elég ismerni, nem elég emlékezni, nem elég érezni, felfogni, s majd idejében tapasztalatba hívni azt, ami eleve ott van a forrásban. Nem. Már most zabálni akarja a tudat, mintha történetünk potenciálja lenne a világon létező legcukrosabb falat.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X