Gyógyító kapcsolat, na, még mit nem

Sosem szerettem gyengének érezni magam – így azt sem tűrtem jól, ha ezt meg kellett osztanom másokkal. Valahogy mindig elintéztem, hogy egyedül maradhassak ilyenkor, mert meggyőződésem volt: ez a módja. Ez a gondolatmenet munkált bennem, amikor tudatosan és tudattalan egyaránt, pároslábbal rúgtam ki az életemből azokat az embereket, akik törődni szerettek volna velem.


Ha segíteni talán nem is tudtak érdemben, legalább jelen szerettek volna lenni. Nem tudtam elviselni. Magamat, másokat, az egészet. Nem csak most, hanem soha életemben. Nem csak a baromi nehéz traumák, mondhatni sorscsapások és ösvényváltozások alkalmával, hanem akkor sem, amikor csak félig sérült meg a szívem. Szinte nem is éreztem. Gyógyulni pedig, minek..

Segítséget persze kértem. Vittem magamat, gondoskodtam magamról, mert csoda módon mindig találtam magamban szikrát erre. De mindezt egyedül tettem. Egy idő után nem is volt más lehetőségem: a társaságot, a társaskapcsolatot, a kötődést, a tartozást, a biztonságot nem éltem meg. Vajon én kezdtem? Hoztam valamit, ami miatt így kell lennie? Tanították nekem? Tapasztalattal szereztem? Egyáltalán honnan van ez a meggyőződésem?

Fejtegethetjük persze – de a lényeg úgysem ez. Kalamajkát átélni sokféleképpen, sokféle okból lehet. Például úgy, hogy a saját meggyőződésed kivetíted másokra, s ők készséggel visszatükrözik neked: szavak szintjén harsogják neked azt, amit bár tudattalan, de szüntelen hallasz magadban. Egyedül kell!

Először legyél jól – egyedül, magadtól, önerőből – s, ha már jól vagy, jönni fog a társad. A nehézségben, a gyógyulásban, a fájdalomban és feldolgozásban ki simogatná a hátad? Ilyenkor nem vagy alkalmas arra, hogy kinyisd a szíved és vonzd a másik feled. Nem jó a rezgésed. Nem vagy a megengedés állapotában.

A vonzásod erőtlen..

Ne azért keress vagy akarj társat, mert jobban szeretnél lenni, mert végre boldogságot szeretnél ölelni. Rossz indok ez, tisztátlan szándék – és nem, az nem számít, hogy eredetileg, ösztönből is ez a vágyad. A sérüléseid gyógyulásra vágynak, s bár a gyógyulásra látszólag teljesen alkalmatlan vagy, azért vidd csak terápiába. A szeretetet, a kimondhatatlant, a láthatatlant, az érintőset, az odaérzőset, a lelkiset, az összeolvadósat, a megérkezőset pedig képzeld el. Tagadd, hogy szükséged lenne rá, s némán nyeld a könnyeidet.

A boldogságot magadban, egyedül kell megtalálnod. A felelősséget a kezedből nem szabad kiadnod. Nem szabad támaszkodnod, hisz terhes másokkal kapcsolódnod, megosztanod. Gyengének, sérültnek, tökéletlennek fognak látni. Menekülni, elkerülni, ítélni akarnak majd. Szerethetetlennek, értéktelennek, selejtnek tartanak majd. Sérültnek titulálnak, sajnálnak, megszánnak. Esélytelen vagy. Darabokban, szilánkokban vagy. Sosem leszel már ugyanaz.

Mondják, hogy aki nem tud egyedül boldogulni, mások társaságában sem fog örömre lelni. Mondják azt is, hogy amint elengeded, megjelenik előtted. Mondják, hogy ne legyél türelmetlen, ne akarj semmit, ne vágyj semmit. Ne ragaszkodj, ne kapaszkodj, ne ringasd magad, s ne álmodozz. Tűrd el. Szenvedj. Majd idővel. S, amikor meggyógyultál, amikor jól vagy, mindent megkaphatsz. Tiéd lehet az a boldog világ, az az eseménysorozat, amire mindvégig vágytál: akkor, amikor annyira boldog vagy egyedül, hogy a rezgésed végre megegyezik a vágyott, boldog jelenetekkel.

De mégis mitől gyógyulsz meg? Hogyan leszel jobban?

Miként leszel az, aki egyáltalán nem vagy?

Talán egészen rossz világot képzeltél el. Talán egyáltalán nem ismered a jelenedet és a jövődet összekötő utat. Talán elhitted, amit a meggyőződésed és az inkompetens környezeted sugallt. Talán eszközök hiányában, gyógyító kapcsolatok nélkül, szeretetlen, félelemben vagy magaddal. Talán teljesen egyedül vagy. Meglehet, hogy egészen reménytelen vagy. Mégis, rettegsz, hogy netalántán gyógyulni kerülsz egy kapcsolatba. Mintha az ötlet az ördögtől való volna.

Felismered vagy sem, képes vagy belátni vagy sem.. Mindannyian gyógyulni, s gyógyítani járunk egymás életébe. Tanítani, s tanítva lenni, tapasztalni, szeretni, megrökönyödni, taszítani, s ragaszkodni. Annyi mindent csinálni! Engedd, hogy csináljuk a dolgunkat, s csináld te is a tiédet alázattal. Ismerd fel a szerepeidet: gyógyulni vágyó, s gyógyító is vagy.

Most is alkalmas vagy. Minden sérüléseddel együtt szerethető vagy. A vágyaid jogosak, s magától értetődően bármikor megérdemled, hogy valóra váljanak. Egészen nyugodtan lehet társad. Építhetsz családot magadnak, s szerezhetsz értő és törődő barátokat. Beszélhetsz, kapcsolódhatsz, megoszthatsz. Egészen nyugodtan lehetsz gyógyító kapcsolatokban.

Most is, így is és úgy is rendben vagy. Éppen annyira megérdemled a boldogságot, mint bármikor máskor. Az is rendben van, ha félsz elfogadni azt. A rezgésed éppen azzal azonos, amire szükséged van. Hidd el, a vonzásod is rendben van.  Képes vagy. Képes vagy felülírni a gyógyulás folyamatáról alkotott elképzeléseidet és meggyőződéseidet. Képes vagy elfogadni magadat az itt és mostban, s elengedni a magaddal szemben felállított kegyetlen elvárásokat. Képes vagy bátran kérni, képes vagy elhinni, hogy megkaphatod és képes is vagy elfogadni. Képes vagy még mosolyogni!


Képes vagy a szíved szerint gyógyulni – ha kell, gyógyító kapcsolatokban.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Tiszteld a tempódat

Szorítani fogom a kezed, amíg nem értem miért fontos az elengedés. Időt fogok kérni, amíg túl gyorsnak érzem a közeledést. Megálljt fogok mondani, ha nekem ennyi elég, és szólni fog a szám, ha valami már régen kevés. Szabad leszek, ha nem érzek magamon láncokat, és majd szabadulok, ha börtönben érzem magamat.

Tovább olvasom »

A múltam vagy, a jövőm így nem lehetsz

Már nem szeretném, hogy kitűntetett helyed legyen, már nem te vagy az az egy. Az az egy lettél, akire a többiekkel együtt emlékezni szeretnék, akiknek engedem, hogy kicsit is meghatározzanak. Együtt. Idővel kisebb és kisebb lettél, egy régi szép történet csupán, amit egy szép napon majd lehet, hogy el szeretnék mesélni. Csak ezért emlékszem még.

Tovább olvasom »

Hiányzik, hogy hozzám érj

Van köztünk egy lépés távolság, ami fojtogat. Ami miatt félve érek hozzád, ami miatt nem vagyok már benne biztos, hogy örülsz az érintésemnek. Hiányzik, hogy hozzám érj, a szavaiddal is. Hogy egyáltalán el akarj érni hozzám. Mert órákat beszélgettünk, mert órákat töltöttünk csak egymással. Több időnk lett volna? Vagy csak képesek voltunk elég időt szánni egymásra?

Tovább olvasom »

A múltam vagy, a jövőm így nem lehetsz

Már nem szeretném, hogy kitűntetett helyed legyen, már nem te vagy az az egy. Az az egy lettél, akire a többiekkel együtt emlékezni szeretnék, akiknek engedem, hogy kicsit is meghatározzanak. Együtt. Idővel kisebb és kisebb lettél, egy régi szép történet csupán, amit egy szép napon majd lehet, hogy el szeretnék mesélni. Csak ezért emlékszem még.

Tovább olvasom »

Válassz ember! Félsz vagy szeretsz?

Egészen jók ezek a félelem-érvek, szinte teljesen meggyőztek. Már csak azért is, mert amikor nem szeretek, akkor nem is félek. Mindent, vagy semmit, erről kell döntenem – gondolja az ember. Bátorság, mi fán teremsz?

Tovább olvasom »

A teremtés tavában

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X