Gyógyító kapcsolat, na, még mit nem

Sosem szerettem gyengének érezni magam – így azt sem tűrtem jól, ha ezt meg kellett osztanom másokkal. Valahogy mindig elintéztem, hogy egyedül maradhassak ilyenkor, mert meggyőződésem volt: ez a módja. Ez a gondolatmenet munkált bennem, amikor tudatosan és tudattalan egyaránt, pároslábbal rúgtam ki az életemből azokat az embereket, akik törődni szerettek volna velem.


Ha segíteni talán nem is tudtak érdemben, legalább jelen szerettek volna lenni. Nem tudtam elviselni. Magamat, másokat, az egészet. Nem csak most, hanem soha életemben. Nem csak a baromi nehéz traumák, mondhatni sorscsapások és ösvényváltozások alkalmával, hanem akkor sem, amikor csak félig sérült meg a szívem. Szinte nem is éreztem. Gyógyulni pedig, minek..

Segítséget persze kértem. Vittem magamat, gondoskodtam magamról, mert csoda módon mindig találtam magamban szikrát erre. De mindezt egyedül tettem. Egy idő után nem is volt más lehetőségem: a társaságot, a társaskapcsolatot, a kötődést, a tartozást, a biztonságot nem éltem meg. Vajon én kezdtem? Hoztam valamit, ami miatt így kell lennie? Tanították nekem? Tapasztalattal szereztem? Egyáltalán honnan van ez a meggyőződésem?

Fejtegethetjük persze – de a lényeg úgysem ez. Kalamajkát átélni sokféleképpen, sokféle okból lehet. Például úgy, hogy a saját meggyőződésed kivetíted másokra, s ők készséggel visszatükrözik neked: szavak szintjén harsogják neked azt, amit bár tudattalan, de szüntelen hallasz magadban. Egyedül kell!

Először legyél jól – egyedül, magadtól, önerőből – s, ha már jól vagy, jönni fog a társad. A nehézségben, a gyógyulásban, a fájdalomban és feldolgozásban ki simogatná a hátad? Ilyenkor nem vagy alkalmas arra, hogy kinyisd a szíved és vonzd a másik feled. Nem jó a rezgésed. Nem vagy a megengedés állapotában.

A vonzásod erőtlen..

Ne azért keress vagy akarj társat, mert jobban szeretnél lenni, mert végre boldogságot szeretnél ölelni. Rossz indok ez, tisztátlan szándék – és nem, az nem számít, hogy eredetileg, ösztönből is ez a vágyad. A sérüléseid gyógyulásra vágynak, s bár a gyógyulásra látszólag teljesen alkalmatlan vagy, azért vidd csak terápiába. A szeretetet, a kimondhatatlant, a láthatatlant, az érintőset, az odaérzőset, a lelkiset, az összeolvadósat, a megérkezőset pedig képzeld el. Tagadd, hogy szükséged lenne rá, s némán nyeld a könnyeidet.

A boldogságot magadban, egyedül kell megtalálnod. A felelősséget a kezedből nem szabad kiadnod. Nem szabad támaszkodnod, hisz terhes másokkal kapcsolódnod, megosztanod. Gyengének, sérültnek, tökéletlennek fognak látni. Menekülni, elkerülni, ítélni akarnak majd. Szerethetetlennek, értéktelennek, selejtnek tartanak majd. Sérültnek titulálnak, sajnálnak, megszánnak. Esélytelen vagy. Darabokban, szilánkokban vagy. Sosem leszel már ugyanaz.

Mondják, hogy aki nem tud egyedül boldogulni, mások társaságában sem fog örömre lelni. Mondják azt is, hogy amint elengeded, megjelenik előtted. Mondják, hogy ne legyél türelmetlen, ne akarj semmit, ne vágyj semmit. Ne ragaszkodj, ne kapaszkodj, ne ringasd magad, s ne álmodozz. Tűrd el. Szenvedj. Majd idővel. S, amikor meggyógyultál, amikor jól vagy, mindent megkaphatsz. Tiéd lehet az a boldog világ, az az eseménysorozat, amire mindvégig vágytál: akkor, amikor annyira boldog vagy egyedül, hogy a rezgésed végre megegyezik a vágyott, boldog jelenetekkel.

De mégis mitől gyógyulsz meg? Hogyan leszel jobban?

Miként leszel az, aki egyáltalán nem vagy?

Talán egészen rossz világot képzeltél el. Talán egyáltalán nem ismered a jelenedet és a jövődet összekötő utat. Talán elhitted, amit a meggyőződésed és az inkompetens környezeted sugallt. Talán eszközök hiányában, gyógyító kapcsolatok nélkül, szeretetlen, félelemben vagy magaddal. Talán teljesen egyedül vagy. Meglehet, hogy egészen reménytelen vagy. Mégis, rettegsz, hogy netalántán gyógyulni kerülsz egy kapcsolatba. Mintha az ötlet az ördögtől való volna.

Felismered vagy sem, képes vagy belátni vagy sem.. Mindannyian gyógyulni, s gyógyítani járunk egymás életébe. Tanítani, s tanítva lenni, tapasztalni, szeretni, megrökönyödni, taszítani, s ragaszkodni. Annyi mindent csinálni! Engedd, hogy csináljuk a dolgunkat, s csináld te is a tiédet alázattal. Ismerd fel a szerepeidet: gyógyulni vágyó, s gyógyító is vagy.

Most is alkalmas vagy. Minden sérüléseddel együtt szerethető vagy. A vágyaid jogosak, s magától értetődően bármikor megérdemled, hogy valóra váljanak. Egészen nyugodtan lehet társad. Építhetsz családot magadnak, s szerezhetsz értő és törődő barátokat. Beszélhetsz, kapcsolódhatsz, megoszthatsz. Egészen nyugodtan lehetsz gyógyító kapcsolatokban.

Most is, így is és úgy is rendben vagy. Éppen annyira megérdemled a boldogságot, mint bármikor máskor. Az is rendben van, ha félsz elfogadni azt. A rezgésed éppen azzal azonos, amire szükséged van. Hidd el, a vonzásod is rendben van.  Képes vagy. Képes vagy felülírni a gyógyulás folyamatáról alkotott elképzeléseidet és meggyőződéseidet. Képes vagy elfogadni magadat az itt és mostban, s elengedni a magaddal szemben felállított kegyetlen elvárásokat. Képes vagy bátran kérni, képes vagy elhinni, hogy megkaphatod és képes is vagy elfogadni. Képes vagy még mosolyogni!


Képes vagy a szíved szerint gyógyulni – ha kell, gyógyító kapcsolatokban.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Elrontottam.. vagy mégsem?

Nem vágynék olyat, amit nem tudom, hogyan kell méltón magamévá tenni. Nem húzna mágneses erővel a szív, nem keverednék kellemetlen eseménysorozatokba, nem gyötörne folyton a helyes és helytelen, s talán az elmém se tartana ennyire kevésre. Gyenge szívű – ha mondhatná, mondaná pálcát törve a dobbanásaim felett.

Tovább olvasom »

Az élvezetek elringatnak

Pedig emlékszem, hogy mennyit tudtam fejlődni egy nehézség kapcsán, hogy mennyit tett valójában hozzám egy kevésbé könnyen átléphető akadály. Milyen volt tükörbe nézni úgy, hogy minden nap küzdöttem valamiért, hogy egy áhított cél érdekében különböző utakon kellett lépdelnem, különböző dolgokat tanulva. Amióta kezemben vannak az elképzelt vágyaim, nem gondolkozom azon, ki vagyok, miért jöttem, hova tartok, és mi is a feladatom. Hogy van-e feladatom egyáltalán.

Tovább olvasom »

Az élvezetek elringatnak

Pedig emlékszem, hogy mennyit tudtam fejlődni egy nehézség kapcsán, hogy mennyit tett valójában hozzám egy kevésbé könnyen átléphető akadály. Milyen volt tükörbe nézni úgy, hogy minden nap küzdöttem valamiért, hogy egy áhított cél érdekében különböző utakon kellett lépdelnem, különböző dolgokat tanulva. Amióta kezemben vannak az elképzelt vágyaim, nem gondolkozom azon, ki vagyok, miért jöttem, hova tartok, és mi is a feladatom. Hogy van-e feladatom egyáltalán.

Tovább olvasom »

Engedd, hogy történjen

Bevallom, hogy túlbonyolítom, hogy mindig tovább gondolom, hogy nehezen csitítom el magam. Nehézség nekem csukott szemmel bízni, és kicsit nehéz kiengedni a kezemből az irányítást. Bevallom, hogy óriási ellenállás bír bennem lenni, hogy makacs vagyok és bizalmatlan. Félek is talán. Mind bevallom, mert úgy szeretném már, hogy történhessen. Hogy meg bírjon lepni az élet, mert én magam hagytam neki.

Tovább olvasom »

Két kézzel szorítani – mégis elengedni

A görcsbe szorult kezeteket lassan szétbontani, az ölelésből kikászálódni, az utolsót hagyni elcsattanni, és elindulni. És ha külön vált a test, a lélek következik. Sorra venni a szívednek kedvest, megmosolyogni, az elnehezült levegőt kifújni. A fájdalmasat engedni eluralkodni, tombolni, megkönnyezni, majd szipogva rendet tenni, újra békét teremteni.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X