Elég a hagyományokból!

Már nem azt keresem, amit régen. Értelmetlen visszanéznem a szívemben féltve őrzött szempontokra, túlszínezett ideálokra, amik egykor olyan nagyon fontosak voltak. Hisz, ha szembe jönne velem a zsánerem, valószínűleg elsétálnék mellette. Hogy miért? – kérded. A válasz egészen egyszerű: már nem azt keresem, amit régen!


Őszintén, mindig is nehezen néztem végig a jól mintázható, hagyományból elfogadott kapcsolatokat. A sok mosolyt, de felszínes szavakat. Pedig ebből a társadalmi játszmából én is megkaptam az adagomat. Valahol akkor lehetett elegem, amikor felismertem, hogy nekem ez tulajdonképpen nem megy – és nem is szeretném, hogy menjen! Arra lettem figyelmes, hogy egy randi, maga az ismerkedés, majd a párkapcsolat sem olyan, mint ahogyan az szívem szerint jó volna.

Addig legalábbis nem, amíg a nagy könyvben megírtak szerint járunk el. Pedig régen csíptem, amikor valóra vált egy áhított film jelenet, vagy végre velem is megtörtént az, amit addig csak mások meséjéből ismerhettem. Aztán megtörtént mind, és rájöttem, hogy annyira nem is azonosak velem. Volt több zsáknyi örökölt és tanult mintám – ahogyan mindenkinek – de rájuk sem néztem. Hozzá kell tenni, innentől sokan nem is értettek meg.

Fontosból jelentéktelenné váltak azok az igények, amik még csak nem is voltak az enyémek! Kétlem, hogy őszinte gyermekként, a tiszta szeretet megnyilvánulásaként magam kezdtem volna álmodozni szétidealizált külsőségekről, és olyan szempontokat alkottam volna, amiken gyermekként gondolkodni, valljuk be, még csak kicsit sem esélyes. Ugye, ugye, a felnőttek.. Lényeg a lényeg, már annyi minden mindegy – beadom a derekam, a csibész mosoly még mindig kell! – mert minden a szívünkbe van írva.

És ha már úgyis oda van írva, akkor csak mesélnem kellene róla, hogy jól bevonzzam!

Szóval, szeretnék egy csomó mindent, és ez így van rendben. Már jó érzéssel tölt el: valahol útközben azt is levetkőztem, hogy ne legyen túl sok igényem – mert ugyan miért ne legyen? Miért ne fogalmaznám újra és újra a vágyaimat, és miért is ne hangolnám igényeimet állandóan szívem húrjaira? Hát ez volna a módja!  Szeretném a szempárt, amit a lelkem szinte már vakon is lát. Szeretném a sétát, azt a végtelen hosszú fajtát! A pillanatokat, amiket nem fényképezünk le, intimen őrizve így őket emlékeinkben. Az összes bögre teát, a vacsorát, amit táplálónak szánsz. Szeretném a szikrát, mely bőrünk érintkezésében vert tanyát, s a tempót, aminek tisztelet adja a ritmusát.

Úgy mesélsz, és annyit, ahogyan csak érzed: szeretném a türelmet, hogy elmesélhess mindent. Tudni szeretném, érezni a hited, látni a térképet, hogy lelked útja hova és merre vezet. Lehetnénk ketten, ketten a világ ölelésében – semmiképp sem ellen. Siessünk vagy ne, de legyen időnk az érzelmeinkre. Szeretném, ha azok vezethetnének minket, s nem vágynánk megfelelni senkinek.

Annyi mindent szeret-nék! Ha elgondolkozom kettőnkön, érezhetném azt, hogy minden szívdobbanás helyesel bennem? Hogy bármi vagy nekem, a minden vagy nekem, az igazi vagy nekem? Amikor megkérdezik, lehetne, hogy ne tudjam megfogalmazni kettőnket, hogy milyen egyként veled? Szeretném az érzést, amit a szavak már nem bírnak el!


Jóllehet, már nem azt keresem, amit régen, de nem is születtem völgynek, hogy örökké ugyanarra a hegyre nézzek fel. E hagyományt eleresztve, a kívánságaimat a szél messzire vihette – végre – elmondása szerint időtlen idők óta várt erre. Maradok a híve: szeretném, hogy minden szellővel közelebb fújhasson minket!

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Rombolj kislány!

Ha kihagysz egy lépést, akkor nem táncolhat veled az élet. Ha kihagyod a rombolást, kihagyod a teremtést és a megtartást is. És kilépni az élet kerekéből azt jelenti, hogy kint is maradsz. A történéseken kívül, az áldásos változásokon kívül, egy megfagyott valóságban egy szeretett fantáziával, mely a régről maradt szennyek miatt, egyszerűen képtelen a manifesztálódásra..

Tovább olvasom »

Ismerlek valahonnan

Az idő folyékonnyá, tekergőssé válik egészen hamar. Valamiért mégis ott vagyunk a markában. A mohóság, a nyughatatlan fenevad többet akar. Nem elég ismerni, nem elég emlékezni, nem elég érezni, felfogni, s majd idejében tapasztalatba hívni azt, ami eleve ott van a forrásban. Nem. Már most zabálni akarja a tudat, mintha történetünk potenciálja lenne a világon létező legcukrosabb falat.

Tovább olvasom »

Hiányzik, hogy hozzám érj

Van köztünk egy lépés távolság, ami fojtogat. Ami miatt félve érek hozzád, ami miatt nem vagyok már benne biztos, hogy örülsz az érintésemnek. Hiányzik, hogy hozzám érj, a szavaiddal is. Hogy egyáltalán el akarj érni hozzám. Mert órákat beszélgettünk, mert órákat töltöttünk csak egymással. Több időnk lett volna? Vagy csak képesek voltunk elég időt szánni egymásra?

Tovább olvasom »

A teremtés tavában

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell.

Tovább olvasom »

Válassz ember! Félsz vagy szeretsz?

Egészen jók ezek a félelem-érvek, szinte teljesen meggyőztek. Már csak azért is, mert amikor nem szeretek, akkor nem is félek. Mindent, vagy semmit, erről kell döntenem – gondolja az ember. Bátorság, mi fán teremsz?

Tovább olvasom »

Hiányzik, hogy hozzám érj

Van köztünk egy lépés távolság, ami fojtogat. Ami miatt félve érek hozzád, ami miatt nem vagyok már benne biztos, hogy örülsz az érintésemnek. Hiányzik, hogy hozzám érj, a szavaiddal is. Hogy egyáltalán el akarj érni hozzám. Mert órákat beszélgettünk, mert órákat töltöttünk csak egymással. Több időnk lett volna? Vagy csak képesek voltunk elég időt szánni egymásra?

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X