Bizalomra születtem

Minden azt sugallta bennem, hogy ne bízzak meg egyetlen férfiemberben sem – holott csak bízni vágytam, amióta ismerem a szívem. Mégis, annyi mindent kellett elszenvednem, hogy alig hiszem el. Pedig nem telt el sok idő, nem ötven évesen mondom ezt, visszanézve az életemre.


Rövid időn belül, velősen történt minden, mintha be akart volna törni az élet. Valójában csak azt akarta, hogy ébredjek fel. Ismerjem fel, hogy mi történik velem, és a környezetemmel – hogy nem véletlen. Vegyem észre a mintát, amiben ismétlődik minden. A megcsalások, az elhagyások és cserbenhagyások, ugyanazt erősítik bennem: ne bízz meg egy férfiemberben sem!

Egyenes út vezetett oda, hogy elszenvedjek mindent – nem csak a már megtörténteket, hanem az eljövendőket. Hibáztathattam volna mindent, és mindenkit: azt, aki megcsalt, és azt, akivel megcsaltak; azt, aki elhagyott, és azt, akiért elhagytak; nem beszélve a cserbenhagyásokról, megszegett ígéretekről, hazugságokról. Mindezt férfiemberek képviselték az életemben, én pedig csak álltam összetörve, könnyes szemmel, bizalomra éhesen – dühösen, elkeseredetten, reményvesztetten. Miért érdemlem, mit tettem?

Csak velem lehet a baj, hisz az összes velem történt meg – mindben én vagyok az ismétlődő elem. Véletlen? Ez lenne az én történetem? Bízni vágyó lélek egy megbízhatatlan életben? Ugye nem? Örököltem egy mintát, ami beleégett életem minden eseményébe. Meghatározta az életem, irányította a történeteimet, kiosztotta a szerepeket – mindenkinek, akit valaha is szerettem. Elszenvedhetném az életem, de más szívvel születtem. Szüntelen a vágy bennem, hogy végre bizalommal ölelhessek. Ez egyet jelent: nem azért történik velem mindez, hogy alárendelje az életem.

Azért történik, hogy felismerjem, megértsem, tanuljak belőle, s újra írjam a történetem.

Nem arról van szó, hogy inaktív a minta, hogy többé nem dübörög az előre megírt történet az ereimben – csak arról, hogy dönthetek másképpen. Hogy amikor történik velem, akkor felismerem. Már elidegenedtem: nem érzem magaménak a történetet. Nem érzem azt, hogy jogosan történik minden, hogy megérdemlem, hogy ez a sorsom, hogy el kell viselnem. Nem élvezem az áldozat szerepet, hiába ismerem, hiába jön belőlem ösztönösen. Egy zsigeri berögződés egyszerűen nem lehet a végzetem. Másra születtem, annyira más szól a szívemben.

Talán megváltoztathatok mindent. Egész nyugodtan ragaszkodhatnék egy olyan mintához, amelyben tökéletesen történik minden. Megtehetem, ez a lényeg. Bizalommal a szívemben az élet nem tehet mást, csak azt, hogy bizalommal ajándékoz meg. Akárhányszor elkezdem érezni, hogy ráncigál, irányít egy rosszul megírt történet, a szemébe nézek. Nem megyek oda, ahova vinni akar engem. Nem engedem, hogy keserű szerepbe kényszerítse a szeretteimet, és újra meg újra kimondassa velem azt, hogy mekkorát csalódtam bennük, és magában az életben.


Nem használom a történetem kedvenc szavait, nem járom be újra meg újra ugyanazt a mintát. Minek, hisz túlságosan is ismerem. Ez egy vég és egy kezdet egyben. Ceruza van a kezemben. Akárcsak a tiédben – használd kedvesem!

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Két kézzel szorítani – mégis elengedni

A görcsbe szorult kezeteket lassan szétbontani, az ölelésből kikászálódni, az utolsót hagyni elcsattanni, és elindulni. És ha külön vált a test, a lélek következik. Sorra venni a szívednek kedvest, megmosolyogni, az elnehezült levegőt kifújni. A fájdalmasat engedni eluralkodni, tombolni, megkönnyezni, majd szipogva rendet tenni, újra békét teremteni.

Tovább olvasom »

Voltunk, vagyunk, vagy leszünk

Eltűntek, hova lettek a magabiztos döntéseim? Hol van belőlem az, akit látok benned? Aki tudom, hogy ott volt bennem is. Ott van még mindig valahol bennem. Belenéztem a szemedbe, és magamat láttam meg benne. A társat, a szeretőt és a barátot egyszerre.

Tovább olvasom »

Mielőtt megcsókolna a végzet

Az A, B és C tervem folyton megmosolygod. Megérted persze, hogy egyelőre csak így, darabokra bontva látom, és nem dorgálsz azért, mert makacsul meg szentül hiszem, hogy ezek egymást kizárva valósulhatnak csak meg. Nem, Te terelsz békésen.

Tovább olvasom »

Ha most születnél meg

Persze, nyugodtan szenvedd el. Mondd azt, hogy elvettek valamit tőled, hogy ez az egész nem fair. Bár nem tudom, hogy hallottál-e már panaszkodni újszülöttet. Az emlékek miatt van, ugye? Dédelgetett álmok miatt, és régóta szövögetett tervek miatt. De igazán azért, mert hitted, hogy ismered a szabályokat. Aztán, aztán történt egy ilyen: minden más lett, és már semmi nem ugyanolyan.

Tovább olvasom »

Boldog leszek, magamnak

Nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket? Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. . Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket.

Tovább olvasom »

A teremtés tavában

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X