A történetnek, amelyet megcsaltam

Pedig szent volt – esküszöm, nem hittem, hogy lesz még alkalom, amiért feladom. Pedig tudtam, hogy mit akarok. Pedig a teremtésem mindig tűpontos. Pedig azt hittem, hogy végre ott vagyok – a jó történet kapujában állok. Pedig egy kicsit sem akartam gyökereket ereszteni ott, ahol egy pillanatig sem lehet talajom.


Próbáltam utoljára kinyújtani a karom. Szavakkal is mondani, hogy félek, nem jó helyen vagyok. De rettegek, már nem tudom, nem érzem, az vajon merre vagyon. Félek, hogy képes vagyok elfelejteni. Félek, hogy elfáradok, s elhiszem, akármivel hívjanak is magukhoz. Eleresztem, s elereszt a saját történetem – pedig szent volt, pedig szenvedéllyel egymáshoz tartozunk. Csak tartoztunk?

A szívemből téptem ki, hogy szakadjon. Mintha nem fájt volna eléggé – ripityára törött – s, szétszéledt a Földön. Pedig én csak boldog akartam lenni. Én csak szerelmes szerettem volna lenni. Tartozni. Ölelni. Szeretni. Az életet elkezdeni – valahára megosztani. Kiáradni. Pedig azt nekem is lehet.

Becsapott. Kért – s, én kértem magamat – hogy hagyjam annyiban. Engedjem, dobjam, szaladjak. Azt mondta – s, én mondtam magamnak – hogy vár ránk egy megélni érdemes történet. Létezik, lüktet, rezeg. Helyes és eleve elrendeltetett, így kell lennie. Ha így döntünk, lehet.

Te nem tudod mi az a szerelem. Én nem tudom mi az a szerelem. Nekünk nem ugyanaz a szerelem.

A legkedvesebb álmomat vetted el – s, én adtam neked a helyet. Álmodj velem, álmodni szeretek. Álmodva élek. Álmodnom kell, hogy éljek. Most álom nélkül rettegek. Élek?

Az én történetem nem ilyen. Az én szerepem nem ez. Az én életem annyira másmilyen! A sajátomat, megcsaltam érted. Akartam, hogy tiéd legyen a főszerep. Elképzeltem, kiosztottam neked. Kérted – s, én kértem, hogy a kedvenc színészem jelenlen meg. Hívtam, minden rezgésemmel a szerelmet idéztem. Most kell! Az életem mindenképp eljátszom, csak az nem mindegy, kivel..

Mint az esketés előtt: az esküvő előtti napon az igaz szerelmedet hívod. Válaszolj. Jössz játszani velem? Örökké nem gyakorolhatok némán: a lényemet neked adom. Neked, aki társam vagy a legkedvesebb és legváltozatosabb színpadon, amelyet a világ csak látott. Amelyet ezúttal a lelkünk látott meg, s lett belé őrülten szerelmes.

Idejövünk! Itt vonzunk és taszítunk, itt sírunk és mosolygunk, itt játszuk el a drámánkat, amelybe mindketten szerelmesek vagyunk. Amiért élni és halni is képesek vagyunk. Ez a mi játékunk. Próbálunk. El fogjuk felejteni, hogy próbálunk. Élesben hisszük majd, hogy próbálunk. Nem tudjuk majd, éppen melyiket csináljuk. Éppen ezért, mindent életre-halálra játszunk. Odaszeretjük, belehalunk. Elszakadunk, odatapadunk. Reménykedünk és szertefoszlunk. Belekavarodunk.


Saját, önön történetünket csaljuk meg. A miénket! Pedig szent volt.. Pedig végig tudtuk, hogy mit akarunk. Pedig a teremtésünk még mindig tűpontos. Pedig tényleg nem ereszthetünk gyökeret ott, ahol valójában nincs is talajunk. Pedig elhihetnénk, ha végre a jó történet kapujában állunk. Felismerhetnénk a társunk.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Miattad

Bárcsak ne hittem volna az utolsó pillanatig, hogy fogni fogod a kezem közben. Hogy odaöleled azt a kínkeservest. Hogy többé nem játszol nélkülem ezen a gyönyörű földi játszótéren. Bárcsak ne haltam volna egy kicsit meg. De hiszen éppen csak túléltem. Hogyan is történhetett volna velem több minden? Pedig hittem, hogy nem hagy sokáig kibillenve az élet.

Tovább olvasom »

Öreg lelkek

Értem, hogy jöttél értem, értem, hogy kéred a részedet, és biztos vagyok abban is, hogy valaha ezt nagyon szépen ígértem meg. Hiszem még, hogy a lényeged pótolhatatlan nekem és valamiért igenis kell. De tényleg ezt kell?! Forgatja a szemét minden sejtem.

Tovább olvasom »

Az élvezetek elringatnak

Pedig emlékszem, hogy mennyit tudtam fejlődni egy nehézség kapcsán, hogy mennyit tett valójában hozzám egy kevésbé könnyen átléphető akadály. Milyen volt tükörbe nézni úgy, hogy minden nap küzdöttem valamiért, hogy egy áhított cél érdekében különböző utakon kellett lépdelnem, különböző dolgokat tanulva. Amióta kezemben vannak az elképzelt vágyaim, nem gondolkozom azon, ki vagyok, miért jöttem, hova tartok, és mi is a feladatom. Hogy van-e feladatom egyáltalán.

Tovább olvasom »

Ha most születnél meg

Persze, nyugodtan szenvedd el. Mondd azt, hogy elvettek valamit tőled, hogy ez az egész nem fair. Bár nem tudom, hogy hallottál-e már panaszkodni újszülöttet. Az emlékek miatt van, ugye? Dédelgetett álmok miatt, és régóta szövögetett tervek miatt. De igazán azért, mert hitted, hogy ismered a szabályokat. Aztán, aztán történt egy ilyen: minden más lett, és már semmi nem ugyanolyan.

Tovább olvasom »

Elég a hagyományokból!

Pedig régen csíptem, amikor valóra vált egy áhított film jelenet, vagy végre velem is megtörtént az, amit addig csak mások meséjéből ismerhettem. Aztán megtörtént mind, és rájöttem, hogy annyira nem is azonosak velem. Fontosból jelentéktelenné váltak azok az igények, amik még csak nem is voltak az enyémek!

Tovább olvasom »

Miattad

Bárcsak ne hittem volna az utolsó pillanatig, hogy fogni fogod a kezem közben. Hogy odaöleled azt a kínkeservest. Hogy többé nem játszol nélkülem ezen a gyönyörű földi játszótéren. Bárcsak ne haltam volna egy kicsit meg. De hiszen éppen csak túléltem. Hogyan is történhetett volna velem több minden? Pedig hittem, hogy nem hagy sokáig kibillenve az élet.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X