A történetnek, amelyet megcsaltam

Pedig szent volt – esküszöm, nem hittem, hogy lesz még alkalom, amiért feladom. Pedig tudtam, hogy mit akarok. Pedig a teremtésem mindig tűpontos. Pedig azt hittem, hogy végre ott vagyok – a jó történet kapujában állok. Pedig egy kicsit sem akartam gyökereket ereszteni ott, ahol egy pillanatig sem lehet talajom.


Próbáltam utoljára kinyújtani a karom. Szavakkal is mondani, hogy félek, nem jó helyen vagyok. De rettegek, már nem tudom, nem érzem, az vajon merre vagyon. Félek, hogy képes vagyok elfelejteni. Félek, hogy elfáradok, s elhiszem, akármivel hívjanak is magukhoz. Eleresztem, s elereszt a saját történetem – pedig szent volt, pedig szenvedéllyel egymáshoz tartozunk. Csak tartoztunk?

A szívemből téptem ki, hogy szakadjon. Mintha nem fájt volna eléggé – ripityára törött – s, szétszéledt a Földön. Pedig én csak boldog akartam lenni. Én csak szerelmes szerettem volna lenni. Tartozni. Ölelni. Szeretni. Az életet elkezdeni – valahára megosztani. Kiáradni. Pedig azt nekem is lehet.

Becsapott. Kért – s, én kértem magamat – hogy hagyjam annyiban. Engedjem, dobjam, szaladjak. Azt mondta – s, én mondtam magamnak – hogy vár ránk egy megélni érdemes történet. Létezik, lüktet, rezeg. Helyes és eleve elrendeltetett, így kell lennie. Ha így döntünk, lehet.

Te nem tudod mi az a szerelem. Én nem tudom mi az a szerelem. Nekünk nem ugyanaz a szerelem.

A legkedvesebb álmomat vetted el – s, én adtam neked a helyet. Álmodj velem, álmodni szeretek. Álmodva élek. Álmodnom kell, hogy éljek. Most álom nélkül rettegek. Élek?

Az én történetem nem ilyen. Az én szerepem nem ez. Az én életem annyira másmilyen! A sajátomat, megcsaltam érted. Akartam, hogy tiéd legyen a főszerep. Elképzeltem, kiosztottam neked. Kérted – s, én kértem, hogy a kedvenc színészem jelenlen meg. Hívtam, minden rezgésemmel a szerelmet idéztem. Most kell! Az életem mindenképp eljátszom, csak az nem mindegy, kivel..

Mint az esketés előtt: az esküvő előtti napon az igaz szerelmedet hívod. Válaszolj. Jössz játszani velem? Örökké nem gyakorolhatok némán: a lényemet neked adom. Neked, aki társam vagy a legkedvesebb és legváltozatosabb színpadon, amelyet a világ csak látott. Amelyet ezúttal a lelkünk látott meg, s lett belé őrülten szerelmes.

Idejövünk! Itt vonzunk és taszítunk, itt sírunk és mosolygunk, itt játszuk el a drámánkat, amelybe mindketten szerelmesek vagyunk. Amiért élni és halni is képesek vagyunk. Ez a mi játékunk. Próbálunk. El fogjuk felejteni, hogy próbálunk. Élesben hisszük majd, hogy próbálunk. Nem tudjuk majd, éppen melyiket csináljuk. Éppen ezért, mindent életre-halálra játszunk. Odaszeretjük, belehalunk. Elszakadunk, odatapadunk. Reménykedünk és szertefoszlunk. Belekavarodunk.


Saját, önön történetünket csaljuk meg. A miénket! Pedig szent volt.. Pedig végig tudtuk, hogy mit akarunk. Pedig a teremtésünk még mindig tűpontos. Pedig tényleg nem ereszthetünk gyökeret ott, ahol valójában nincs is talajunk. Pedig elhihetnénk, ha végre a jó történet kapujában állunk. Felismerhetnénk a társunk.

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Hiányzik, hogy hozzám érj

Van köztünk egy lépés távolság, ami fojtogat. Ami miatt félve érek hozzád, ami miatt nem vagyok már benne biztos, hogy örülsz az érintésemnek. Hiányzik, hogy hozzám érj, a szavaiddal is. Hogy egyáltalán el akarj érni hozzám. Mert órákat beszélgettünk, mert órákat töltöttünk csak egymással. Több időnk lett volna? Vagy csak képesek voltunk elég időt szánni egymásra?

Tovább olvasom »

Miattad

Bárcsak ne hittem volna az utolsó pillanatig, hogy fogni fogod a kezem közben. Hogy odaöleled azt a kínkeservest. Hogy többé nem játszol nélkülem ezen a gyönyörű földi játszótéren. Bárcsak ne haltam volna egy kicsit meg. De hiszen éppen csak túléltem. Hogyan is történhetett volna velem több minden? Pedig hittem, hogy nem hagy sokáig kibillenve az élet.

Tovább olvasom »

Földön mondott Égi szavak

Egyelőre úgy érzem, hogy nem egészen élesek a szándékaid és sok minden kavarog benned. Talán az életnek magának sem egyértelmű a döntésed. Stagnálsz, élet és halál között lebegsz. A betegség megmérettet, próbára tesz. A cél pedig az, hogy megszülessen a döntésed.

Tovább olvasom »

Válassz ember! Félsz vagy szeretsz?

Egészen jók ezek a félelem-érvek, szinte teljesen meggyőztek. Már csak azért is, mert amikor nem szeretek, akkor nem is félek. Mindent, vagy semmit, erről kell döntenem – gondolja az ember. Bátorság, mi fán teremsz?

Tovább olvasom »

Hiányzik, hogy hozzám érj

Van köztünk egy lépés távolság, ami fojtogat. Ami miatt félve érek hozzád, ami miatt nem vagyok már benne biztos, hogy örülsz az érintésemnek. Hiányzik, hogy hozzám érj, a szavaiddal is. Hogy egyáltalán el akarj érni hozzám. Mert órákat beszélgettünk, mert órákat töltöttünk csak egymással. Több időnk lett volna? Vagy csak képesek voltunk elég időt szánni egymásra?

Tovább olvasom »

A Nő kívül-belül nő

A helyzet az, hogy ami bennem rejlik, az igencsak nemtelen, és igazabb lett volna a tanítás, ha azt mondja el nekem, hogy most éppen nőnek születtem. Meztelen, de nagyon tiszta az érzés és felismerés, mely emlékeztet arra, hogy tulajdonképpen ki és mi is vagyok. Most már igazán összpontosíthatok a miértemre. Ugyanis láncok ezrei alól szabadulhattam így fel – végre szabad vagyok.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X