A Nő kívül-belül nő

Az önismeret útján, a saját lelkem felé lépdelve levetkőztem a nemem is, mert, hogy lélek szinten nem vész el az ember a dualitásban, a férfi és női szereposztásban. Furcsa volt magamra úgy tekinteni, mint aki tulajdonképpen nemtelen, hisz egész eddigi életemet női tudat által vezérelve éltem.


Születésemtől kezdve meghatározott a testem, befolyásolta a neveltetésem, s kiosztotta nekem az összes szerepem – nő, feleség, anya – végtelen a lista. Elengedtem ezeket – mindet. Azt hittem egyébként, hogy innen, ebből az állapotból, nincsen hátraarc. És ezért is ment ez a „vetkőző” folyamat olyan nehezen, hiszen női mivoltomat eléggé szeretem. S azért, mert nem olyan könnyű elengedni azt, amit már olyan jól ismersz.

Azt tanították nekem, hogy nő vagyok, s nem azt, hogy elsősorban ember. Mert a helyzet az, hogy ami bennem rejlik, az igencsak nemtelen, és igazabb lett volna a tanítás, ha azt mondja el nekem, hogy most éppen nőnek születtem. Meztelen, de nagyon tiszta az érzés és felismerés, mely emlékeztet arra, hogy tulajdonképpen ki és mi is vagyok. Most már igazán összpontosíthatok a miértemre. Ugyanis láncok ezrei alól szabadulhattam így fel – végre szabad vagyok.

Magamat is meglepve tértem vissza mégis a lehetőségekhez, melyek szimplán azért terültek elém, mert nő vagyok. Visszakértem a „korlátjaimat”, amiket soha többé nem érzek már korlátoknak. Én akartam nő lenni, okkal akartam nő lenni. Most, hogy már annyi mindent értek, s látok másképpen, egészen más a helyzet – egészen más nőként, női tudattal élni. Csoda minden, ami történik velem, s össze tudom tenni a két kezem.

De emlékszem, nem felejtettem el, hogy mennyi mindennel kellett megküzdenem – pontosan tudom, hogy hol vannak az útvesztők, mert én mindegyikben elvesztem. A külsőségektől a belső bonyodalmakig, mindent átéltem. Először el kellett engednem, fel kellett adnom női létemet – így lettem, így lehettem nő csak igazán tulajdonképpen. Mégis, nőiességemet mindenekfelett tisztelve kijelentem, hogy nem csak nő vagyok, nem csak ez van megírva nekem.

Nem ez az egyetlen célja az életemnek, ez csupán az eszközöm arra, hogy megtegyem, amit meg kell tennem.

Nehéz ezt így látni egy rettentően hosszú nap után, melynek folyamán vagy ezerfelé szakadtam legalább. Ébredve máris rezegtem, sugározva lépdeltem, pedig még párna lenyomatos volt az egyik felem. Ételt adtam, öleltem, táncoltam meg nevettem – de mosogattam is, míg sebes nem lett a kezem. Háztartást vezettem, melyben minden ellenem van, a rend és a rendetlenség folyton veszekednek, de addig győzködtem őket, míg végül kiegyeztek. Dolgoztam, mert minden napra jut valami elengedhetetlen – s mire a végére értem, még mindig nem fáradtam el.

Gyengéd voltam, de kicsit kemény is talán, lüktetően veszekedtem. Vigasztaltam, könnyeztem, sóhajtottam, tisztára mostam a lelkem. Álomba meséltem csöppnyi ártatlanokat, s álmukat fáradhatatlanul őriztem. Bájaimmal tüzet csiholtam, elszerettem egy férfiszívet; azt, amelyik már olyan régóta szeret. Nevethet, de minden este elmesélem – rég tudtam, hogy ő a másik felem.

S, a mindent elmondó álmaim előtt éberen, fegyelmezetten csukva tartottam a szemem. Emlékeztem. Ki és mi vagyok, és ki és mi nem – miért jöttem? Mit kell tennem, mire ad lehetőséget az életem? Milyen lehetőségeket teremthetek, miért ajándék, hogy nőnek születtem? Figyeltem, s hallgattam a szívem – onnan beszéltem. S a férfi mellettem, talán még hallotta, ahogyan rendezgettem a kertem. Teremtettem, növesztettem a virágokat, melyek nőnek bennem, rajtam, körülöttem.


A lélek nemtelen, mégis, szeret megtapasztalni mindent – férfi, s női létet. Innen nézve hiába is nehezek olykor a szerepek, valójában csak tapasztalások, lehetőségek neked. S, hogy mit kezdesz egy lehetőséggel, azt mindig Te döntöd el!

- Flóra Babett

Ha tetszett, oszdd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

Kapcsolódó cikkek

Boldog leszek, magamnak

Nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket? Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. . Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket.

Tovább olvasom »

Tiszteld a tempódat

Szorítani fogom a kezed, amíg nem értem miért fontos az elengedés. Időt fogok kérni, amíg túl gyorsnak érzem a közeledést. Megálljt fogok mondani, ha nekem ennyi elég, és szólni fog a szám, ha valami már régen kevés. Szabad leszek, ha nem érzek magamon láncokat, és majd szabadulok, ha börtönben érzem magamat.

Tovább olvasom »

Életvirággal a szívemben

Tényleg dőljek? Amiért nincs itt ebben a világban semmi, amit a lelkem keres. Bár a hangzatos ígéretek sokáig adtak lendületet, egy pont után, tisztán éreztem: nincs tovább. Most kell! – nyögte bennem minden. A nullán, mínuszban is talán, a jövő talányos ígérete, többé már nem motivált.

Tovább olvasom »

A múltam vagy, a jövőm így nem lehetsz

Már nem szeretném, hogy kitűntetett helyed legyen, már nem te vagy az az egy. Az az egy lettél, akire a többiekkel együtt emlékezni szeretnék, akiknek engedem, hogy kicsit is meghatározzanak. Együtt. Idővel kisebb és kisebb lettél, egy régi szép történet csupán, amit egy szép napon majd lehet, hogy el szeretnék mesélni. Csak ezért emlékszem még.

Tovább olvasom »

Életvirággal a szívemben

Tényleg dőljek? Amiért nincs itt ebben a világban semmi, amit a lelkem keres. Bár a hangzatos ígéretek sokáig adtak lendületet, egy pont után, tisztán éreztem: nincs tovább. Most kell! – nyögte bennem minden. A nullán, mínuszban is talán, a jövő talányos ígérete, többé már nem motivált.

Tovább olvasom »

A teremtés tavában

Eggyé válni a tóval, ezt akartad. A békét, a kívánságod, a végtelent, a mindenséget. Már majdnem sikerült, már majdnem megkaptad, de a hitetlenség mégis megmart. Titkon kétkedve figyelted a gyűrűket, s megijesztett, amikor a teremtésed néma lett. Nem hitted, hogy ez a célegyenes, hogy most már csak békésen létezni kell.

Tovább olvasom »
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
error:
X